Az ethniki eddigi világbajnoki szereplése elég röviden összefoglalható: siralmas. Az 1994-es vb-n a focitörténelem egyik legnagyobb égését produkálták. S erre nem mentség, hogy a görögök szeretnek bármiben a legjobbak lenni.

A magyarok 1986 óta szívják a fogukat, hogy a csapat újra és újra esélytelenül rugaszkodik neki egy-egy vébé vagy EB-selejtező körnek. S ugyan mágusok mindig vannak, de a csoda valahogy aztán elmarad.

Nos, a görög foci sem volt mindig rivaldafényben, hosszú-hosszú időn át csak a reménytelen küzdelem jutott neki. Először 1934-ben vágtak neki a vébéselejtezőnek esélytelenül, a következő kiírásban is nagyon hamar elhúzták a szájukat, hiába a lelkesedés. Éppen a magyarok küldték őket melegebb éghajlatra egy 11-1-es eredménnyel. Ezen a meccsen a görögök történetük legsúlyosabb vereségét szenvedték el, köszönhetően igen kezdetleges védelmi felállásuknak. Is.

Ezek után nem csoda, hogy ebből a traumából évtizedeken át nem tudtak kilábalni, és sorra jöttek az eredménytelen selejtezők. Meccsezgetések, labdarugdosgatások végtelen sorozata, miközben folyon ott fityegett a csapaton a lúzer címke.

1980-ig kellett várni, míg a görögök végre beleszagolhattak egy világverseny hangulatába. Az olasz EB-n két vereség és egy döntetlen a mérleg. Aztán filmszakadás. Úgy tetszik az istenek saját küzdelmükkel voltak elfoglalva, és a focira már nem jutott idő odafigyelni, és Héraklész is pont ekkor lapátolt szart Augiász istállójában. Tizennégy év is eltelt mire kitakarította a mocskot, és ráért végre a sporttal is foglalkozni.

A csapatunk ennek örömére kijutott az 1994-es világbajnokságra. Talán nem véletlen, de ezt a csapatot is az az Alketasz Panagouliasz vezette, aki az EB-re is kijuttatta Hellasz fiait. Alketasz Panagouliasz természetesen legendás edző volt, bármit is jelentsen ez.

A kvalifikálásunkat már önmagában sikernek értékelhetnénk a kétszer hét szűk esztendő után, de az USÁ-ban mégis a kijózanító hidegzuhany jött. Az előzmények pedig több mint biztatóak voltak. A kék-fehérek veretlenül végeztek a selejtező csopotban, hat győzelemmel és két döntetlennel. Az utolsó fordulóban a ruszkikat kellett verni a csoportelsőségért. Sima ügy volt, senki nem loholt bizonytalanságában a delfoi jósdába, így nem alaptalanul voltak magasak a várakozások.

Érdekes, de a mostani csoportellenfeleink közül kettő, Nigéria és Argentína akkor is összekerült velünk. A csoport negyedik tagja, az akkor nagy formát mutató Bulgária volt.

Egy vb-n a megdicsőülés vagy a balfenék a két választható opció. A "Legenda" az utóbbi mellett döntött, és a saját nimbuszának megsemmisétésébe fogott. Ezzel olyan mély apátiába süllyesztette a görög népet, hogy újabb 10 évre elfelejtettek focizni. 10 kapott gól, 10 év penitencia, hogy kiengesztéljék a foci istenét.

A mester talán nem vitte magával a gyógyszerét vagy a helyi görög kolónia szorgos vendéglátása miatt kínozta mindig figyelemelterelő fejfájás, de egészen komikus húzásaival szinte garantálta a csúfos bukást. Már a válogatott kijelölése is átgondolatlan volt. Csupán a selejtező sorozatban elhasználodótt, s bizony idős játékosokra épített a szöv.kap. Úgy tetszik, hitt annak az egyszerű partvonal menti taktikának, miszerint győztes csapaton ne változtass. Ugyanakkor egy másik roppant hasznos közhelyet figyelmen kívül hagyott. A végy egy jó kapust alaptételt sem sikerült teljesítenie. Szinte egyedülálló módon, de a három meccsen mindhárom kapus szerepet kapott, sőt a keret összes tagja a pályára lépett. Ez feltehetőleg nem a demokrácia csapaton belüli kiterjesztése miatt történt, hanem sokkal inkább a kétségbeesés jele volt.

Az első meccset mindjárt Argentínával játszottuk. Maradona ekkor még nem szívott elég kokaint és nem szedett magára elég kilót, hogy hozzálassuljon a görög védőkhöz. Pedig azok minden durva becsúszással is próbálkoztak, de hasztalan. Batistutával elintéztek minket az argentínok. Szumma szummárum 4-0 oda. A következő videón nem a görög csapat játszik kékben.

Négy nappal később Bulgáriával játszottunk, ezúttal mi voltunk kék szerelésben. Sajnos másban nem érvényesült a fordított felállás, így megint mi kaptunk a négyest, de válaszolni eggyel sem tudtunk rá. A védelem csupán két tizenegyes összehozásával vétette észre magát, Sztojcskov mindkettőt bevarrta. Ezzel is hozzájárultunk gólkirályságához.

A csapat a harmadik meccsre padlóra került, már csak az volt a kérdés, hogy mennyire lesz szép a búcsú. Az öröm vagy a bánat könnyeit csalják-e a nézőtéren nagyszámban helyet foglaló bevándorlók szemeibe futballistáink. Mondhatjuk kisebbfajta csoda történt. A válogatott ezen a meccsen kétszer olyan jó volt, mint az előzőeken. Csupán kettőt kaptunk, és szokásunkhoz híven egyet sem rúgtunk, ezúttal Nigériának. Persze a 45-ik és 90-ik percben kapott gólok megintcsak a dekoncentráltságot jelezték.