Sokszor éri a vád imádott csapatunkat, hogy unalmas antifocijával még a legtoleránsabb nézőket is az off gomb megnyomására kényszeríti vagy egy halálugrásra a tribünről, és most nem hozunk párhuzamokat a Taigetosszal.

Korábbi posztunkban bebizonyítottuk, hogy ez a bunkerfoci hatalmas taktikai bravúr eredménye. Persze nem kell mágnestáblán értően tologatni ahhoz, hogy szeretni tudjuk ezt a csapatot, és az országot amelyet képvisel.

Elég ide a néplélek és a hasonlóság hozzánk, magyarokhoz.

Ha nem lennének a görögök, nem lennénk mi sem, meg Európa sem. Meg nagyjából semmi sem, mivel mindent a görögök találtak ki. Legalábbis egy görög nem mondhat mást.

Mi magyarok zsigerből szeretjük a görögöket. Különben mi a francért indulna minden nyáron kisebbfajta népvándorlás az Égei- meg egyéb tengerek felé itthonról. Tetszettek volna nem a Kárpát-medencében megállni!   Hány, de hány családi fotóalbum lenne szegényebb a görögországi álomnyaralás harmonikus, életteli képei nélkül? Hol találkoznánk bárdolatlanul kedves, két méteres Kosztasz nevű pincérekkel? Honnan lenne tengerélményünk? És még ezer apró dolog meg üvegbe beposhadt tengervíz emlékeztet rájuk.

Nem is tudjuk, de életünk mint valami itatóspapír, úgy felszívta már a görög létet. Ha nem lennének a görögök valószínűleg sohasem vált volna a mindennapi életünk részévé a következő szofisztikált párbeszéd:

- Minden mehet bele?

- Nem, csípőset nem kérek.

Ugye, hogy meg se lennénk nélküle. Tegyük a szívünkre a kezünk, most őszintén, melyikünk ne szirtakizott volna már félrészegen házibuliban?! A görögök győzelme esetén garantált egy kéthetes szirtaki őrület, ami még mindig sokkal inkább hozható egy tánciskolába sohasem járó, darabos mozgású biztonsági őrnek is, mint mondjuk a brazilok győzelme esetén egy rafinált, csípőficamos szambaverseny. Kimódolt, finomkodó argentin tangót meg csak a szépelgők járnak, arra meg hülye aki befizet.

 

 

Ráadást oly jó látni, hogy vannak helyek, ahol még nálunknál is könnyedebben csúsznak pénzek zsebekbe. Nem kell ám semmi hivatalt betölteni ahhoz, hogy egy izgalmas kis sikkasztás részesei legyünk. Ugye milyen jó érzés lehet, hogy egy átlagos ember is fehérgalléros bűnözőként él vidáman? A görögök mindannyiunk Rózsa Sándorai és Robin Hood-jai, megérdemlik a rajongást. Aztán szép, rendes utcai harcos fesztiválok zajlanak csupán a mi a szórakoztatásunkra az ezerhuszonhatodik havi bérért, mert a görögök racionálisak. Ugyanúgy szeretnek a semmiért pénzt kapni, ahogy mi. Egyszóval szeretni való, a mókázásra mindig hajlamos nép a görög,

Ki ne tudna egy még a sajátjánál is lúzerebb népnek szurkolni? A magunk részéről örömmel hajtjuk az IMF-fel még nálunknál is többet toszakodó Görögországot a világbajnoki győzelembe. Ez az ország már mindenét elvesztette. Csak egy hatalmas, össznemzeti, eufória adhat újra büszkeséget és hitet Hellásznak. És most keresve sem találunk jobb megoldást, mint egy fényes világbajnoki győzelem. Ki oly kegyetlen, hogy ezt elvenné a kék-fehérektől? Nem hagyhatjuk, hogy egy létünket alapvetően meghatározó civilizáció a saját hülyesége miatt elbukjon. Az ethnikinek (ez a görög nationalelf megnevezése) győzni kell. És győzni is fog. Azért is, mert: "A futballt 22-en játsszák, és a végén mindig a németek nyernek." És ez a görög válogatott német is. Mint tudjuk. Ria, ria Griechenlad! Az igazi németeket meg majd lerendezi durván az elefántcsontparti ghánai tisztogató osztag.